A veleszületett szűk hallójárattal nagyon nehéz mit kezdeni. Megkockáztatom: sajnos nincs mit kezdeni. Ahhoz, hogy ezt így ebben a formában ki lehessen jelenteni, lássuk mi a helyzet a szűk hallójárattal, úgy általában:
Mi okozhat szűk hallójáratot?
- Szűk hallójárat, mint veleszületett adottság - Fejlődési rendellenesség, bár ez inkább a hallójárat hiányával jár (atresia), nem pedig szűkületettel - Hallójárati exostosis, azaz csontkinövés, ami típusosan azokban jelentkezik, akiknek a fülét sokszor éri víz (úszók) - Akut vagy krónikus hallójáratgyulladás, esetleg dobhártya- vagy középfül gyulladás. Ide tartozik a hallójárati polip okozta szűkület is - Jó- és rosszindulatú daganatok - Trauma, bár azt hiszem talán ez a legritkább ok, hogy szűk legyen a hallójárat.
A Down - kór a leggyakrabban előforduló kromoszóma-rendellenesség, amelyet igen jelentősen befolyásol az anyai életkor. Súlyos rendellenességről van szó, amely általában szellemi visszamaradottsággal társul, de a modern gondozás és orvosi ellenőrzés mellett az érintettek várható élettartama egyre nő.
A vér egy misztikus, félelmet keltő dolog. Főleg meg, ha belőlünk ered. Az is ijesztő, ha elvágjuk a kezünket, és buzog az éltető nedv. De néha alattomosan csak úgy innen-onnan elered a vérünk.
Honnan is jöhet, mit látunk, esetleg mit érzünk? Mit is kérdez a doktor ? Először is honnan jön. Milyen a színe, szakaszos, folyamatos, mivel keveredik. Máskor is előfordult már? Kíséri más tünet is? Fájdalma van? Tapint magán valamit, csomót? Fogyott-e mostanában hirtelen, milyen az étvágya? Figyelte a székletét? Az milyen színű?
A prosztatarák Európában és az USA-ban a férfiak leggyakrabban diagnosztizált rosszindulatú betegsége. Addig ritkán vannak tünetek, amíg nem alakul ki a húgycső elzáródása, beszűkülése. A kórismét a rectalis digitalis vizsgálati lelet, vagy a prostataspecifikus antigén eredménye veti fel, és a biopsia erősíti meg. A kórjóslat a legtöbb beteg számára nagyon jó, különösen akkor, ha a folyamat helyi kiterjedésű. Több férfi hal meg prostatarákkal együtt, mint amiatt. Kezelése prostatectomiával (a prosztata sebészi eltávolítása), irradiációval (a prosztata besugárzása) történik, egyes idős betegek esetében azonban csupán rendszeres megfigyelést végzünk.
A daganatok az egyik legrettegettebb betegségcsoporthoz tartoznak, így nem csoda, ha egyre inkább a megelőzésükre irányul a figyelem. De milyen változtatásokat kell bevezetnünk a táplálkozásunkban, hogy csökkentsük e veszélyes kór kialakulásának valószínűségét? A következőkben erre a kérdésre próbálok egyszerűen megvalósítható válaszokat adni.
Az utóbbi években a D-vitamin egy teljesen új megvilágításba került a tudomány színpadán. Jól tudjuk, hogy a D-vitamin befolyásolja a szervezet kalcium- és foszfor-anyagcseréjét, és ezáltal szerepet játszik a csontok és a fogak épségének megőrzésében, ám a legújabb vizsgálatok szerint a D-vitamin HIÁNYA több autoimmun, valamint daganatos (tumoros) megbetegedés kialakulásához is hozzájárul, és növeli a szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségek kockázatát.