Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

A szívünk napja 2009 DebrecenA Kardiológiai Világszövetség (World Heart Federation) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját. A Világszövetség magyar tagjai - a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány - az első évtől kezdve csatlakoztak a felhíváshoz.
Ebben az évben 2009. szeptember 27.-én kerül sor a rendezvényre Budapesten és az ország több városában, így Debrecenben is.

 

Városunkban a DEOEC Kardiológiai Klinika és az Egészségügyi Járóbeteg Központ Kardiológiai Intézete együttes szakmai irányítása mellett, a városi önkormányzat, számos cég és civil szervezet támogatásával, várhatóan nagy érdeklődés mellett kerül sor az esemény megrendezésére.

Ezen a napon világszerte a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, és azok mindennapi életben is megvalósítható

Kovács Ági úszó olimpiai bajnok

„Nagy örömmel fogadtam el a felkérést, hogy én is részt vegyek a Szív Világnapján, mert nagyon fontosnak tartom fehívni a figyelmet arra, hogy nagyon sok minden megelőzhető egy kis oda figyeléssel. Az egészséges táplálkozás és rendszeres mozgás mellett nem elhanyagolható a szűrővizsgálatok jelentősége sem, melyek nagyon sok komoly betegséget megelőzhetnek. Szívünk csak egy van: megérdemli, hogy vigyázzunk rá!" - mondta Kovács Ági olimpiai- és világbajnok úszónőnk, aki a rendezvény egyik arcaként, személyes jelenlétével kívánja hangsúlyozni a prevenció fontosságát.

megelőzési módszereire irányul a figyelem. A tizedik Szív világnap jelszava: " Élj és Tégy a Szívedért ". A rendezvény középpontjában a munkahely egészségmegőrző szerepe áll. A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet, arra hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is figyeljünk önmagunk és mások egészségére. "Mozduljunk együtt - közösen könnyebb". A fizikai aktivitás jelentősége mellett azonban számos más preventív tényező fontosságát is hangsúlyozni kell, úgymint az egészséges táplálkozást, a dohányzásról való leszokást, a magas vérnyomás és a cukorbetegség megfelelő kezelését.

„Ez a nap alkalmas arra is, hogy felhívjuk a figyelmet a szívbetegségek társadalmi és népegészségügyi jelentőségére, a megelőzés fontosságára és kihasználatlan lehetőségeire." - mondta dr. Czuriga István főorvos úr, aki a Magyar Kardiológusok Társasága alelnöki posztját is betölti. „A szív- és érrendszeri betegségek (elsősorban a koszorúér-betegség és a szélütés) a világ első számú „gyilkosa", több mint 17 millió(!) ember halálát okozva egy év alatt a Földön. Különösen a közép-kelet európai régióban, így hazánkban is igen magas a szív-érrendszeri halálozás. Magyarországon minden második felnőtt - köztük jelentős számban a fiatalabb férfi lakosság - szív-érrendszeri betegségben hal meg." - tájékoztatott a főorvos.

„Van tehát feladatunk bőven és van miről beszélnünk nem csupán a szívünk napján, hanem minden nap, ha szeretnénk végre kikerülni ebből az egészségügyi krízishelyzetből." - vette át a szót dr. Édes István professzor úr, a DEOEC Kardiológiai Intézetének igazgatója. „Az orvosi kezelés lehetőségei az egészségügyi költségvetés szűkössége miatt korlátozottak, jelentős pozitív változást csak a megelőzés hatékonyságának fokozása hozhat. A szív- és érrendszeri betegségek jelentős része ugyanis megelőzhető, elsősorban egészségesebb életmóddal." - mondta a professzor.

A Szívünk Napján az életmódváltást szeretnék népszerűsíteni: több mozgást, a dohányzás elhagyását, az egészségesebb táplálkozást. Sok ország példája bizonyítja, hogy a szív-érrendszeri betegségek életmódváltással megelőzhetők, és az egyének életkilátása és életminősége jelentősen javítható.

A rendezvényen a DEOEC Kardiológiai Klinika és az Egészségügyi Járóbeteg Központ Kardiológiai Intézetének dolgozói ingyenes szűrővizsgálatokkal (magasvérnyomás-, koleszterin-, vércukorszűrés, test-tömegindex számítás, haskörfogat mérés, stb.), valamint diétás és szakorvosi tanácsadással várják a látogatókat és az érdeklődőket.

A megelőzés nem csupán egészségügyi kérdés, hanem a társadalom és valamennyiünk közös ügye. A Szív Világnapján azt szeretnék elérni a szakorvosok, hogy minél szélesebb körben megismerjék a szív-érrendszeri betegségek megelőzésének lehetőségeit, mivel nincs hasonló fontosságú és mértékű betegségmegelőzési program, amivel olyan társadalmi mértékű eredményre juthatnánk, viszonylag belátható időn belül, mint a szív-érrendszeri kockázati tényezők csökkentésével.

Belépés

Látogatók

Oldalainkat 99 vendég és 0 tag böngészi

Rovatszerkesztők:

Dr. Szomják Edit

belgyógyász, angiológus

Dr. Végh Judit

belgyógyász, kardiológus