A daganatok kórosan szaporodó sejtekből állnak, amelyek folyamatosan osztódnak és nem pusztulnak el. Ennek következtében az idő múlásával egyre nagyobbra nőnek és metasztázisokat, azaz áttéteket adnak más szervekbe. Ez azt jelenti, hogy az elsődleges daganattól távol is megjelennek a rákos sejtek. A metasztázisok megléte vagy hiánya alapvetően befolyásolja a betegség kimenetelét, ezért nagyon fontos, hogy a daganatokat olyan stádiumban felismerjék, amikor még nincsenek áttétek más szervekben.
A metasztázis képzés egy több lépésből álló folyamat, melynek során a daganat növekszik, erek képződnek körülötte, majd rákos sejtek válnak ki belőle és vándorolnak el, így bekerülhetnek a keringésbe, testüregekbe, ezeken keresztül eljuthatnak más szervekbe, ahol megtelepednek, osztódnak és létrehoznak egy újabb daganatot. A leggyakrabban érintett szervek a tüdő, máj, az agy és a csontok.
Amennyiben egy tumor képes metasztázist adni valamely távoli szervbe, rosszindulatú (malignus) daganatról beszélünk.
A daganatok három féle úton adhatnak áttéteteket:
- Vérereken át
- Nyirokereken keresztül
- Testüregekben terjedve
1. Áttétképződés vérereken át:
Ha a daganatos sejtek elérnek egy eret, akkor oda betörhetnek és a vérrel a szervezet szinte bármely pontjára eljuthatnak. A verőerek (artériák) sokkal ellenállóbbak, ezért a rákos sejtek általában a visszerekbe (vénákba) jutnak be könnyebben. Ilyen módon leggyakrabban a májban és a tüdőben fejlődnek ki másodlagos daganatok.
2. Áttétképződés nyirokereken keresztül:
A nyirokerek a vérerekhez hasonló képletek, amelyek az erekkel összeköttetésben állnak. Ezért a két terjedési módot nem lehet szigorúan elválasztani egymástól, mert azok a rákos sejtek, amelyek bekerültek a véráramba könnyen átjuthatnak a nyirokerekbe és viszont. A nyirokerek mentén nyirokcsomók helyezkednek el, amik kiszűrik - többek között-a daganatos sejteket, így azok ott megtelepedhetnek. Gyakori ez a fajta terjedés az emlőrákoknál, ahol a hónaljban elhelyezkedő nyirokcsomók lehetnek érintettek.
3. Áttétképződés testüregekben terjedéssel:
Az emberi szervezetben számos üreg található, például a hasüreg, a mellüreg és az agyi kamrarendszer. Ezekbe a közeli daganatok betörhetnek - a tüdőrák a mellüregbe, a petefészekrák a hasüregbe- attól függően, hogy hol helyezkednek el.
Általánosságban elmondható, hogy azoknál a daganatos állapotoknál, amelyeknél áttétek jelentek meg rosszabb a kórjóslat, mint azok hiányában, ezért nagyon fontos, hogy még azelőtt felismerésre kerüljön a daganat, hogy ez bekövetkezne!