Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

Tudomány

Tejfogyasztással csökkenthető a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázata

Amerikai és új-zélandi tudósok kutatásai támasztják alá, hogy a tejfogyasztás csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. A mára sajnálatos módon népbetegséggé vált kór ellen szakértők szerint helyes életvitellel, mozgással és megfelelő táplálkozással védekezhetünk, melynek szerves részét képezi a kalciumban dús, alacsony zsírtartalmú tej. Ráadásul immáron két tanulmány is elénk tárta, hogy milyen egészségügyi hatást figyeltek meg csak a tejfogyasztás alapján vizsgált csoportoknál. A tanulmányok kijelentették: a hosszú távon, rendszeresen tejet fogyasztó gyerekek 40%-kal kisebb eséllyel lesznek felnőttkorukban bélrákosak, s az 55 évnél idősebb nők esetében 47%-kal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő a kalciumot fogyasztó vizsgált csoport esetében. Emellett a tejben levő természetes D-vitamin tartalom tovább csökkentette a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.

A daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát egészséges életvitel mellett csökkenthetjük leginkább, s szakmai körökben is elfogadott megállapítás, hogy étkezési szokásainkon változtatva a vastagbélrák kockázatát is nagymértékben redukálhatjuk. Ezt a kijelentést hivatott alátámasztani Professor Brian Cox nemrég napvilágot látott kutatási eredménye, miszerint ha egy gyermek 6 éven keresztül naponta megiszik egy pohár tejet, 40%-kal csökken annak kockázata, hogy felnőtt korában bélrák alakul ki nála.
"A gyermekkori daganatos megbetegedések száma és összetétele jelentősen eltér a felnőtt lakosságétól. Ugyanakkor, ma már számos nemzetközi tudományos munka igazolta, hogy a gyermekkori helyes étkezési szokások - pl. a rendszeres tejfogyasztás - csökkentik bizonyos felnőttkori daganatos megbetegedések kockázatát"- mondta Dr. Garami Miklós, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika gyermekonkológusa. „Ennek hátterében az áll, hogy a kalcium játssza a legnagyobb szerepet a rákos sejtek pusztításának segítésében, ételeink lebontásáért felelős szerveink vannak ugyanis leginkább kitéve a rákos megbetegedés kockázatának. Megfelelő mértékű tejfogyasztás mellett a testsúly csökkentése és a fizikai aktivitás segítenek a daganat kialakulási kockázatának csökkentésében” – tette hozzá a szakember.

Tej és tejtermékek fogyasztása jelentősen le tudja lassítani a vastagbél hámsejtjeinek osztódását, s ezzel csökkenti a betegség kialakulásának veszélyeit. A Harvard Közegészségügyi Egyetem (Harvard School of Public Health) bostoni Brigham and Woman’s Hospitallal végzett közös kutatása korábban ugyancsak megállapította: megfelelő mennyiségű kalciumbevitel csökkenti a bélpolip kiújulását, mely később rákos elváltozássá válhat. Stephanie Smith-Warner egyetemi adjunktus szerint azoknál az embereknél, akik naponta elfogyasztottak egy pohár tejet, 15%-kal kevesebb volt a daganatos megbetegedés kialakulása, mint azoknál, akik csak hetente fogyasztottak két pohár tejet. A kutatás igazolta, hogy a tejben lévő kalcium volt az elsődleges felelős a megbetegedési kockázat csökkenésében. A kalcium megvédte az elburjánzástól azokat a bélrendszerben található sejteket, melyek túlnövekedése rák kialakulását 
idézhette volna elő. Az amerikai Creighton Egyetem táplálkozástani szakértője, Dr. Joan Lappe és munkacsoportja tanulmányai a tej
D-vitamin tartalmának kiemelkedő hatására hívták fel a figyelmet a rákos megbetegedések kapcsán. Ezernél is több 55 évnél idősebb nőt kértek fel a vizsgálatra, akiket három csoportra osztottak. Az első csoport tagjai 4 éven keresztül kalciumot és D-vitamint, a második csoportba tartozó hölgyek csak kalciumot szedtek, a kontrolcsoport tagjai pedig placebót kaptak. A kutatók szerint az első csoportban 60, míg a másodikban 47%-kal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő a kontrolcsoporthoz képest.

Ez volt az első klinikai vizsgálat, mely igazolja, hogy a D-vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát. A tej kiváló kalcium és
D-vitamin forrás, s összességében napi három pohár tej elfogyasztásával biztosíthatjuk szervezetünknek azt a mennyiséget, mely csökkentheti a rák kialakulásának esélyeit.

A Wörwag Pharma támogatásával két új neuropathia centrum nyílik a Dunántúlon és Dél-Magyarországon 2011-ben. A Wörwag Pharma kezdetektől fogva kiemelt figyelmet fordít a cukorbetegség idegrendszeri szövődményének diagnózisára és a terápiás lehetőségek bővítésére. Fejleszti és támogatja az ezzel foglalkozó intézményeket és az orvosképzést. Megújult honlapja (www.worwagpharma.hu) hitelt érdemlő tájékoztatást nyújt a betegek és szakemberek számára egyaránt.

Bővebben: Két új neuropathia centrum nyílik...

A San Antonioban (USA) megrendezett Nemzetközi Stroke Konferencián hozták nyilvánosságra a korszakalkotó RE-LY vizsgálat eredményeinek újabb elemzését. A vizsgálatban résztvevő betegek egyik alcsoportján elvégzett elemzés szerint az új véralvadásgátló kezelés jelentős előnyöket biztosít a korábban stroke-ot vagy ún. mini stroke-ot (átmeneti agyi keringészavart) elszenvedett pitvarfibrillációban szenvedő betegek számára.

Az új megállapítások teljes mértékben alátámasztják az eddigi legnagyobb szabású - 18113 beteg bevonásával a világ 44 országában végzett - pitvarfibrillációs RE-LY vizsgálat átütő eredményeit.
A vizsgálat során egy új, szájon át szedhető véralvadásgátló gyógyszer stroke prevenciós hatásait elemezték pitvarfibrilláló betegek esetében. Az új készítmény a korábbi kezelésekhez képest 34 százalékkal csökkentette a stroke és az embolizáció kockázatát, emellett jelentősen, 20 százalékkal mérsékelte a súlyos vérzéses szövődmények kialakulását (Connolly SJ, Ezekowitz MD, Yusuf S, et al for the Rely Steering Committee and Investigators. Dabigatran versus Warfarin in Patients with Atrial Fibrillation. New Engl J Med 2009;361:1139-51).
A most ismertetett RE-LY alvizsgálatban a teljes megfigyelt betegpopulációból azoknak a pitvarfibrilláló betegeknek eredményeit értékelték, akik már a beválasztást megelőzően szélütést (stroke-ot), vagy „mini stroke-ot", (átmeneti agyi keringési zavart) szenvedtek. Az alvizsgálatba bevont 3623 beteg a teljes RELY populáció előírásainak megfelelően szintén kétféle dózisban kapták a gyógyszert. Az alcsoport-elemzés nemcsak megerősítette a RELY vizsgálat már publikált, rendkívül bíztató eredményeit, hanem még azoknál nagyobb mértékben voltak kedvezőek. A készítmény mindkét alkalmazott dózisban jelentős mértékben - a jelenleg általánosan használt véralvadásgátló kezelésnél több mint 70 százalékkal - csökkentette az agyvérzés kockázatát. Ugyanakkor közel harmadával kevesebb vérzéses szövődmény alakult ki a betegeknél.

Az új gyógyszer egyik, nagyon fontos előnye a betegek szempontjából, hogy nem szükséges rendszeresen orvoshoz fordulniuk a véralvadás laboratóriumi ellenőrzése céljából. További előny a hagyományos véralvadásgátló gyógyszerhez képest, hogy a kezelés hatékonysága nem függ a testsúlytól, az új gyógyszer nem lép kölcsönhatásba élelmiszerekkel és a gyógyszerkölcsönhatások is ritkák.

„Ez a részelemzés azért megnyugtató, mert a betegek egyik különösen fontos alcsoportjában erősíti meg a RE-LY kezdeti megállapításait. A pitvarfibrilláció egyik legsúlyosabb szövődménye a szélütés. Különösen azok a betegek veszélyeztetettek, akikben már korábban előfordult stroke, vagy mini-stroke. Éppen ebben a csoportban volt a leghatékonyabb az új gyógyszer. Érthető, hogy mind az orvostársadalom, mind pedig az alvadásgátló kezelést kapó betegek reményteli izgalommal várják az újabb és újabb adatokat és örülnek a megnyugtató eredményeknek. A véralvadás gátlása csaknem kivétel nélkül mindig a vérzékenység fokozódásával jár együtt. Éppen ezért átütő eredményt jelent mind a betegek mind az orvosok számára, hogy a készítmény éppen olyan hatásos, mint az eddig alkalmazott terápia - sőt a vizsgált nagyobb dózisban adva felül is múlja azt - ugyanakkor kevesebb agyvérzést okoz." - nyilatkozta Prof. Dr. Keltai Mátyás, a RE-LY vizsgálat magyarországi koordinátora a vizsgálati eredményekkel kapcsolatban.

Hazánkban évente közel 18 ezren halnak meg stroke-ban, az új megbetegedések száma pedig évente mintegy 50 ezer főre tehető. Világszerte akár hárommilliónyian is kapnak évente pitvarfibrillációval összefüggő stroke-ot, ami gyakran különösen súlyos lefolyású és rokkantsághoz, sőt nem ritkán halálhoz vezet. Stroke-ot vagy átmeneti agyi keringési zavart korábban már elszenvedett, pitvarfibrilláló betegek esetében különösen fontos megfelelő megelőző kezeléssel csökkenteni a stroke-rizikót, mert őket még a pitvarfibrilláló betegekre általában jellem¬zőnél is nagyobb mértékben fenyegeti ez a szövődmény.

Írtam már a különféle kényszerbetegségekről, melyek terápiája egyértelműen nem határozható meg. Viszont itt a gammakés!

A kényszerbetegség (OCD) nagyon makacs, nehezen gyógyítható betegség. Pszichoterápia és gyógyszer kevésbé hasznos kezelés.

Az eljárás nagyon nagy előnye, hogy nem kell a koponyát megnyitni és a beteg a kezelés után már mehet is haza, nem kell kórházban fektetni. Az eredmények ígéretesek, a betegek 60%-a teljes gyógyulásról számolt be 1 éven belül, a többieknél csak részleges volt a gyógyulás, de az életminőségük még így is jelentősen javult.

Mint minden új eljárás ennél is előfordulnak mellékhatások: a betegek 10%-a tapasztalt átmeneti levertséget és kezdeményezőkészség-csökkenést a beavatkozás után.

Gyors felismeréssel nagyobb esély van a javulásra: az újfajta kezelési mód a fiatalabb, a COPD korai stádiumában lévő betegeknél jelentős mértékben csökkentheti a légzésfunkció hanyatlását - hangzott el az Európai Tüdőgyógyász Társaság éves kongresszusán.

A COPD progresszív, azonban mégis kezelhető kórkép, mely korlátozza a betegek élettartamát, továbbá világszerte a halálozás és a rokkantság egyik leggyakoribb oka. Előjelei többek között: köhögés, nyákos köpettermelés, fizikai megterheléskor jelentkező légszomj. Ezek a tünetek gyakran súlyosbodnak és ezáltal akadályozhatják a beteget szokványos napi teendőinek ellátásában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai jelenleg 210 millióra becsülik a COPD-betegek számát, s 2005-ben több mint 3 millió ember halt meg tüdőbetegség következtében. Ez több mint az emlőrákos és a cukorbetegség okozta halálozás együttesen. A WHO előrejelzése szerint - ha nem teszünk ellene semmit - a COPD 2020-ra a harmadik leggyakoribb halálokká fog előrelépni a világon, amelyet csak a szívbetegségek és a stroke előz meg. A COPD legfőbb tüneteként jelentkező, jellegzetesen makacs és egyre súlyosbodó nehézlégzés (légszomj) nagymértékben kihat a betegek életminőségére. Mivel rendkívül súlyos, még az egyszerű teendők elvégzésében (pl. a mosakodásban és öltözködésben) is korlátozza a betegeket.

Bővebben: A fiatalabb betegeknél is hatékony az...

diabetes_0November 14.-én immár 18. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Diabétesz Világnapját - ezen a napon született 1891-ben az inzulin felfedezője Frederick Banting. Ez a tipikusan jóléti betegség ma a készételek és a mesterséges üdítőitalok megnövekedett fogyasztásának, valamint a rendszeres mozgás hiányának köszönhetően mindenkit fenyeget. Az orvosok már kongatják a vészharangot.

Bővebben: Újabb előrelépés a cukorbetegség...

fibre_musculaireA Kaliforniai Egyetemen az Irina Conboy által vezetett kutatócsoport az EMBO Molecular Medicine szaklapban publikálta felfedezését, mely szerint képesek visszaállítani az izomszövetek regeneratív képességét idős szervezetekben is, ezáltal elejét vehetjük nem csupán a bénító izomsorvadásnak, hanem más szöveti problémáknak is.

Bővebben: Megtalálták az időskori izomsorvadás...

Belépés

Látogatók

Oldalainkat 84 vendég és 0 tag böngészi