Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

A minimálisan invazív sebészet, vagy más néven kulcslyuksebészet napjaink egyik közkedvelt, mondhatni „divatossá” vált beavatkozása. Lényege, hogy a testfelszínen ejtett kis metszésekkel is teljes értékű műtéteket tudjunk elvégezni. Látni fogjuk azonban, hogy nem minden esetben helyes a hagyományos eljárást elcserélnünk egy bonyolultabb, nehezebben kivitelezhető beavatkozásra.

A minimálisan invazív sebészet tulajdonképpen az endoszkópia egyik fajtája.  Hagyományos endoszkópia alatt a természetes testnyílásokon (pl. szájüreg, végbél, húgycső stb.) történő eszközök bevezetését értjük. Ezt  manapság a legtöbb szakterületen nagyon gyakran alkalmazzák úgy a diagnosztikában, mint a terápiában, pl. gyomortükrözés, vastagbéltükrözés, hólyagtükrözéssel egybekötött kőeltávolítás … A hagyományos endoszkópiát már az 1800-as évek végén is ismerték, számos írás szól hasonló beavatkozásokról.  Az alapötletet felhasználva a XX. század elején már a hasfal metszésével és lencsével szerelt cső alakú eszköz bevezetésével széles körben végezték az ún. hastükrözést, a hasüregi szervek sérüléseinek, betegségeinek megállapítására. Ezt gyakorlatilag már minimál invazív sebészeti beavatkozásnak tekinthetjük.

Az endoszkópia és a minimálisan invazív sebészet az 1900-as évek második felében megfigyelhető technikai újításokkal érte el mai színvonalát. A testüregekbe juttatott merev vagy hajlékony „csöveken” keresztül fényforrást, kamerát, fogó- és vágóeszközöket, szöveti mintavételre alkalmas tűket stb. vezethetünk a különböző szervekhez.

A hagyományos, nagy metszéseket igénylő műtétekhez képest a minimálisan invazív sebészetnek számos előnye van. Eredetileg azért kezdett terjedni, mert felismerték, hogy az ily módon operált betegek műtét utáni fájdalmai enyhébbek, a lábadozási idő rövidebb, így hamarabb munkába állhatnak. Emellett esztétikailag is szebb, kisebb műtéti hegeket érhetnek el vele. (Manapság sokszor ez utóbbi miatt választják a minimálisan invazív beavatkozásokat.) Ezek a tények azonban csak korlátozottan érvényesek. Egy műtét okozta trauma – tehát a tény, hogy egy operáció mennyire viseli meg a beteget – ugyanis nem csak a testfelszínen ejtett seb nagyságától függ, hanem a magában a testben, a szerveken elvégzett beavatkozástól is. Pl. ha egy vastagbél tumoros betegnek a daganat miatt eltávolítják a vastagbél jelentős részét, és műtétet endoszkópos technikával végzik, a kisebb hasfalon ejtett metszés arányaiban nem sokkal enyhíti a műtét okozta traumát, hiszen a bél eltávolítása mindenképpen megtörténik.  Pontosabb emiatt az angol „minimal access surgery” - tehát minimális behatolású sebészet elnevezés - hiszen ez kifejezi, hogy a műtét lényegi része nem, csak a behatolás módja változik.

A sebész számára rendkívül fontos, hogy a bejuttatott minikamera segítségével a műtéti területet egy képernyőn keresztül nagyítva látja. Így precízebben tud dolgozni, könnyebben felismeri a szervek, szövetek határát, a vérzések forrását stb. Szintén szerepe van a kamera rendszernek az oktatásban, tapasztalatszerzésben, hiszen a műtétről így könnyen lehet felvételt készíteni, az orvostan hallgatók, illetve más sebészek számára elérhetővé válik.

Mint minden technikának, természetesen a kulcslyuksebészetnek is vannak hátrányai. Az így elvégzett beavatkozások teljesen egyedi, speciális felszerelést igényelnek, ezek az eszközök drágák, fenntartásuk is költségesebb hagyományos társaikénál, pl. nem minden eszközt lehet sterilizálni, így némelyiket minden egyes műtétnél újra meg kell venni. Ezek az eszközök a sebész részéről speciális jártasságot, a hagyományos műtéttől eltérő kézmozdulatokat is igényelnek, éppen ezért a közhiedelemmel ellentétben az így végzett operációk nemhogy rövidebbek, de akár jelentősen hosszabbak is lehetnek, mint a hagyományosak. A minikamera használata szintén kétélű fegyver a sebész kezében, hiszen a fent említett előnyein kívül megvan az a hátránya, hogy a 3 dimenziós látást nem teszi lehetővé, ezt a problémát az operáló orvos tapasztalatával, rutinjával tudja áthidalni.

A hasüregben minimálisan invazív technikával végzett operációkat laparoscopia (’laparoszkópia’)-nak nevezzük. Ennek során a hasüreget szén-dioxid gázzal fújjuk fel az ún. Veres-tű segítségével azért, hogy így a hasban található szervek jobban átláthatóak és hozzáférhetőek legyenek. Ezután hegyes, üreges eszközökkel (ún. trokárokkal) szúrjuk át a hasfalat, ezeken keresztül vezeti be a sebész az operációhoz szükséges eszközöket, fogót, kamerát, stb. A műtét típusától függően változik, hogy hány trokárt használunk, illetve hogy hol vezetjük be az eszközöket a hasüregbe.

A laparoscopos technikával egyik legelterjedtebben végzett műtét az epehólyag eltávolítása. Az epehólyagban képződő kövek sokszor okoznak súlyos görcsös hasi fájdalmakat, különösen zsíros ételek fogyasztását követően. Ebben az esetben a panaszok megszüntetésére, és a szövődmények (pl. epehólyag gyulladása) megelőzésére javasolt a köves epehólyag eltávolítása. Az operációt követő ápolási idő 2-3 nap, a betegek 2 hét múlva már munkaképesek, a műtét pedig kiváló kozmetikai eredményt ad.

Az ún. reflux betegség során a nyelőcső és a gyomor közötti zárógyűrű elégtelen funkciója miatt a savas gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, különösen éjszaka, fekvő helyzetben. Ez mellkasi és hasi fájdalmakat, „gyomorégést” okoz, hosszútávon pedig különböző súlyos következményei lehetnek. A betegeknél ilyenkor az egész életen át tartó savlekötő gyógyszerek szedését megoldhatjuk egy laparoscopos műtéttel. Ennek során a gyomor egy részéből ( gyomorléghólyag = fundus) a nyelőcső alsó szakasza köré egy mandzsettaszerű gyűrűt képzünk, ez fogja pótolni a záróizom kiesett funkcióját Ez a műtét a fundaplikáció.

A baleseteket követő hasüregi vérzések, sérülések felkutatásában is egyértelmű szerepe van a laparoscopiának. Ha az ultrahangos vizsgálat kétes, indokolt az azonnali laparoscopos beavatkozás. Ilyenkor a sérült szerv felkeresése, megtekintése után eldöntjük, hogy a sérülés igényel-e sebészeti ellátást, és ha igen, akkor szükséges-e a nyílt műtét, vagy pedig megoldható az elvégzett laparoscopia kapcsán.

A hasi tumorok sebészetében a kulcslyuksebészet szerepe vitatott. Egyértelműen fontos szerepe van a diagnosztikában, tehát a tumorszövetből történő mintavételnél, a tumor kiterjedtségének megítélésénél, azonban a daganat eltávolítását többnyire hagyományos módon szokták végezni.

Fontos tudni, hogy egyes urológiai műtéteket (pl. vese-eltávolítás; nagyobb, vesében elhelyezkedő kövek eltávolítása; stb.), illetve nőgyógyászati beavatkozásokat (pl. petefészek cystáinak eltávolítása; meddőségi vizsgálatok; vagy éppen művi meddővé tétel; menstruációs zavarok eredetének tisztázása; stb.), szintén a hasüreg felől, laparoscopos módszerrel végzünk.

A laparoscopia során a gázzal feltöltött hasüreg felnyomja a mellkast, így rontja a tüdők, illetve a szív funkcióját, amit egy megfelelő állapotban levő beteg jól tolerál, azonban egy krónikus szív-érrendszeri vagy tüdőbetegségben szenvedőnél meg kell fontolni, hogy alkalmazzuk-e ezt a technikát. 3. harmadban levő terhes nőknél, véralvadási zavarokban szenvedőknél szintén ellenjavalltak a laparoscopos műtétek. Fontos továbbá tudni, hogy a műtét során bármikor sor kerülhet hagyományos műtétre történő átváltásra, ha a sebész úgy ítéli meg, hogy a tervezett módon nem képes véghezvinni az operációt, pl. laparoscopos módszerrel nem uralható vérzés lép fel, vagy a műtét előtt nem észlelt elváltozás, amit csak nyílt hasi műtéttel tud kezelni.

A mellkas sebészeténél a ’80-as évektől kezdve szintén elterjedt a minimálisan invazív sebészet, itt a VATS (video-assisted thoracic surgery = videóval kísért mellkasi sebészet) elnevezést kapta. Ebben az esetben az operálni kívánt oldalon művileg összeejtjük a tüdőt oly módon, hogy a mellhártya két lemeze közé levegőt engedünk (Tehát mesterséges légmellet, PTX-et hozunk létre). Ilyenkor a mellkas csontos váza nem esik össze, tehát elegendő tér áll a sebész rendelkezésére az operáció elvégzésére. A mellkas sebészetében VATS technikát alkalmazunk visszatérő légmell, mellkasi folyadék terápiájára. Szintén minimálisan invazív technikával távolítunk el egyes jóindulatú daganatokat, tumoros, vagy egyéb folyamat miatt tönkrement tüdőlebenyeket, vagy akár az egész tüdőfelet is.
Az altató orvos feladata, hogy a műtét során az épen maradt, nem összeejtett tüdőfelet úgy lélegeztesse, hogy a beteg közben ne legyen oxigénhiányos.

Az ízületi betegségeknél kezdetben csak a diagnózis felállítására alkalmaztak minimál invazív módszereket. Ez az alkalmazási kör azonban a képalkotó eljárások (ultrahang, MR, CT, röntgen…) fejlődésével beszűkült. Manapság inkább a kezelésnél alkalmazzuk kiterjedten. A sport terjedésével növekszik a sportbalesetek száma is. Az ízületi porcok sérüléseinél, szalagok szakadásánál gyors, praktikus megoldást kínálnak az ízületek minimál invazív beavatkozásai (itt  arthroscopiának ’artroszkópia’ nevezzük) Leggyakrabban a térd- és vállízület betegségeinél, sérüléseinél alkalmazzuk, de sok helyen előfordulnak a könyök, csípő, boka arthroscopos beavatkozásai.

A kulcslyuksebészetnek a fent felsoroltakon kívül számos más alkalmazási területe van, ezek csupán a leggyakrabban végzett beavatkozások, a teljesség igénye nélkül.

Összefoglalva tehát a minimálisan invazív technika napjainkban a sebészet egyik leggyorsabban fejlődő ága. Alkalmazásának számtalan előnye van, ugyanakkor ismerni kell a technika korlátait is, és a beavatkozások előtt össze kell vetni a pozitívumokat az esetleges negatív hatásokkal.