Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

A betegek jogosulatlanul megszerzett adatai alapján orvosi kötszerekre több százmillió forintos támogatást vettek fel olyan orvosok, akik ellen jelenleg is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – írja keddi számában a Népszava.
Az NNI a lapnak megerősítette a nyomozás tényét, és azt is közölte, hogy heten már előzetes letartóztatásban vannak.
Az orvosok a betegek adatai, TAJ számai alapján kötszerekre, egyéb gyógyeszközökre kérték az Egészségügyi Alap támogatását. Egyes speciális kötszerek értéke darabonként a 70 ezer forintot is elérte. Az ügynek több száz sértettje van, akik azonban a legtöbb esetben nem is találkoztak azzal az orvossal, aki az adataikra kiíratta az orvosi eszközöket.
Az "orvosi hálózat" nem egyetlen intézményhez köthető, a Népszava úgy tudja, az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy rendőr orvosa, a budapesti Honvédkórház egy sebésze, valamint egy ukrán orvos is érintett.

Belépés

Látogatók

Oldalainkat 131 vendég és 0 tag böngészi