Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

Érdekességek

Egy nap alatt két embert is telefonos segítséggel élesztettek újra szerdán, Hajdú-Bihar megyében. Délután Debrecenben egy autóban lett rosszul egy idős férfi, Hajdúhadházon pedig az utcán esett össze egy 50 év körüli férfi. A mentők fogadták a 104-es hívószámára érkező segélyhívásokat, majd a debreceni mentésirányítók telefonon adtak utasításokat, mit kell tenni a bajbajutottakkal. Az újraélesztés mindkét esetben sikeres volt, az idős embert rohamkocsi, a hajdúhadházi férfit pedig mentőhelikopter vitte kórházba.

Pár nappal ezelőtt egy hír jelent meg a Telegraphban, miszerint Norrie May-Welby a világ első nemtelen embere lett - hivatalosan is.

Eredetileg férfiként született, majd 1990-ben átoperáltatta magát nővé, de mivel, hogy boldogtalan volt úgy döntött, hogy nem akar se nő, se férfi lenni. Most 48 éves és egyausztrál hivatal a brit születési anyakönyvi kivonatába bevezette az új nemét ("genderless"), mivel az orvosok nem tudták megállapítani a nemét.

Norrie May-Welby azt mondta: "A férfi vagy a nő fogalma számára nem felel meg. A legegyszerűbb megoldás, hogy ne legyen semmilyen neme".

Forrás: Telegraph
a-wine-tastingAz élvezet-mint pozitív életérzés-szoros összefüggésben van az egyén testi-lelki elégedettségével. Az élvezet képessége egy lelki beállítottság, egy állapot, amikor az egyén a szükségleteit már kielégítette, és most valami olyanra vágyik, ami finom, ami örömet szerez. Az élvezet lehet testi, és lehet lelki. Élvezhetünk egy rafinált ízharmóniát, de rabul ejthet minket egy szép hang, egy kecses mozgás,egy szép festmény, egy szimfónia, egy csodálatos kert, egy építészeti alkotás,egy vadregényes táj vagy egy tökéletesen megtervezett használati tárgy is. Mindezen élvezetekkel öt érzékszervünk egyike ajándékoz meg bennünket. Az élvezetekhez mind az ötre szükségünk van, mind egyaránt fontos.


Az, hogy melyikünk miben talál élvezetet, teljes mértékben szubjektív. A Nürnbergi Élvezetkutató Intézet 2004-ben kiadott tanulmánya szerint az élvezet megélésében nemi különbözőségek vannak: az élvezet érzékelése a nőknél differenciáltabb és mélyebb. "Az élvezet a nőknél egy sokkal áthatóbb érzéki élmény, mint a férfiaknál." -mondta Reinhold Bergler professzor, az intézet pszichológusa és alapítója. "A nők tudatosan élveznek, de nemigen találnak örömet a kockázatos és egészségtel42-15248921en viselkedésben. Ezzel szemben a férfiak élvezete gátlástalanabb és kevésbé törődnek az egészségügyi vonatkozásokkal"
-véli Bergler professzor." Jellemző rájuk a felületes és gyorsan illanó élvezeti élmény. A férfiak az élvezetekkel pótszükségletüket elégítenek ki."Az eltérő viselkedés oka a pszichológus szerint a kislányok és kisfiúk neveltetésének különbözősége. "A nőket úgy nevelik,hogy érzékenyek legyenek a szociális viszonyokra. A nőkbe mélyen beleivódott az az élmény, ahogyan például az édesanyjuk örült a szépen megterített asztalnak." -mondja Bergler. A kutató véleménye szerint mindezek ellenére mindkép nem egyformán élvezi az élet napos oldalát. Az öröm feszültségcsökkentő, és ezáltal szorosan hozzátartozik az egészséges életvitelhez is.

Forrás: Cashback Magazin

 

loud_musicKutatások bizonyítják, hogy egyre több a halláskárosult fiatal mind hazánkban, mind az egész világon. A huszonéves kor környékén jelentkező halláskárosodás okaként sokan a fülhallgatón keresztül hallgatott mp3 és CD lejátszókat teszik felelőssé, mivel ebben az esetben a hanginger közvetlenül éri a dobhártyát, amit a fülhallgató nélküli hallgatás esetén a háttérzaj tompítana. A direkt hanghatás roncsolja a középfül szerkezetét, ezáltal romlik a hallás.
Német kutatók felhívták arra is a figyelmet, hogy míg a munkahelyeken már 85 decibelnél kötelező a védőfelszerelés használata, addig az mp3 lejátszók 100 decibelre vannak maximálisan kalibrálva. További kutatások rámutatnak, hogy ez a típusú fiatalkori halláskárosodás visszafordíthatatlan. A helyzetet súlyosbítja az is, hogy idősebb korban tovább romlik ez az állapot.

Bővebben: Ésszel a zenével!

szerencse

Az E-PACIENS nyereményjátékra helyes választ beküldők között 2009. október 21-én kisorsoltuk a meghirdetett nyereményeket. A nyerteseket e-mailban értesítjük. A nyertesek névsora, regisztrált beceneve alapján a következő:

Heni

Nyíri Noémi

Maresz

e.szegvari

Izabella

Gratulálunk a nyerteseknek! A nyeremények átvételére 10 nap áll rendelkezésre.

tudorak_rtgA transzplantációt követően rák alakult ki egy brit katona tüdejében. Kiderült, hogy egy erős dohányos volt a donor - számolt be az esetről a CNN.

Meghalt az a 31 éves katona, akin egy évvel korábban sikeres tüdőátültetést végeztek Kelet-Anglia egyik legnagyobb kórházában, a Papworth Hospitalban. Akkor azt hitték megmentik az életét, a férfi azonban belehalt abba, hogy egy erős dohányos tüdejét kapta meg. Az elhunyt tizedes Irakban szolgált, 2005-ben derült ki, hogy új tüdőre van szüksége, a transzplantációt 2007-ben végezték el. Nem telt el egy év, mikor az orvosok daganatot fedezek fel az új szervben. A páciens sugárkezelést kapott, de már nem segített rajta. A kórház közleményében azt áll: nem ritka, hogy dohányosok tüdejét használják egy-egy transzplantáció során. Mint írják, nem volt más választásuk, muszáj felhasználni a dohányosok tüdejét is; ha ezt nem tennék meg, sokkal kevesebb lenne az átültetések száma. A vizsgálat szerint a katona egy olyan donor tüdejét kapta meg, aki napi ötven szál cigarettát is elszívott. „Vannak olyan páciensek, akiknek nincs más választásuk a hosszú várólista miatt" - nyilatkozta a kórház, hozzátéve: minden donorszervet az átültetés előtt szigorú szabályok szerint szűrnek.

Tavaly csak Nagy-Britanniában 146 dohányos tüdeje vált be donorként. Ez idő alatt 84 ember halt meg a hosszú várólista miatt. A kórház szerint többen vesztették volna életüket, ha nem használják fel az olyan emberek tüdejét, akik korábban dohányoztak.

Már pár napja magyar nyelven is elérhető a Google keresőkifejezéseket és az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) adatait felhasználó Google Influenza Trendek. A program az internethasználók által beírt keresőszavak alapján becsli meg, hogy egyes földrajzi területeken milyen eséllyel van influenza járvány.

flutrends

Bővebben: WEB 2.0 - Már magyarul is beszél a...

Belépés

Látogatók

Oldalainkat 180 vendég és 0 tag böngészi