Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

Tejfogyasztással csökkenthető a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázata

Amerikai és új-zélandi tudósok kutatásai támasztják alá, hogy a tejfogyasztás csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. A mára sajnálatos módon népbetegséggé vált kór ellen szakértők szerint helyes életvitellel, mozgással és megfelelő táplálkozással védekezhetünk, melynek szerves részét képezi a kalciumban dús, alacsony zsírtartalmú tej. Ráadásul immáron két tanulmány is elénk tárta, hogy milyen egészségügyi hatást figyeltek meg csak a tejfogyasztás alapján vizsgált csoportoknál. A tanulmányok kijelentették: a hosszú távon, rendszeresen tejet fogyasztó gyerekek 40%-kal kisebb eséllyel lesznek felnőttkorukban bélrákosak, s az 55 évnél idősebb nők esetében 47%-kal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő a kalciumot fogyasztó vizsgált csoport esetében. Emellett a tejben levő természetes D-vitamin tartalom tovább csökkentette a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.

A daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát egészséges életvitel mellett csökkenthetjük leginkább, s szakmai körökben is elfogadott megállapítás, hogy étkezési szokásainkon változtatva a vastagbélrák kockázatát is nagymértékben redukálhatjuk. Ezt a kijelentést hivatott alátámasztani Professor Brian Cox nemrég napvilágot látott kutatási eredménye, miszerint ha egy gyermek 6 éven keresztül naponta megiszik egy pohár tejet, 40%-kal csökken annak kockázata, hogy felnőtt korában bélrák alakul ki nála.
"A gyermekkori daganatos megbetegedések száma és összetétele jelentősen eltér a felnőtt lakosságétól. Ugyanakkor, ma már számos nemzetközi tudományos munka igazolta, hogy a gyermekkori helyes étkezési szokások - pl. a rendszeres tejfogyasztás - csökkentik bizonyos felnőttkori daganatos megbetegedések kockázatát"- mondta Dr. Garami Miklós, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika gyermekonkológusa. „Ennek hátterében az áll, hogy a kalcium játssza a legnagyobb szerepet a rákos sejtek pusztításának segítésében, ételeink lebontásáért felelős szerveink vannak ugyanis leginkább kitéve a rákos megbetegedés kockázatának. Megfelelő mértékű tejfogyasztás mellett a testsúly csökkentése és a fizikai aktivitás segítenek a daganat kialakulási kockázatának csökkentésében” – tette hozzá a szakember.

Tej és tejtermékek fogyasztása jelentősen le tudja lassítani a vastagbél hámsejtjeinek osztódását, s ezzel csökkenti a betegség kialakulásának veszélyeit. A Harvard Közegészségügyi Egyetem (Harvard School of Public Health) bostoni Brigham and Woman’s Hospitallal végzett közös kutatása korábban ugyancsak megállapította: megfelelő mennyiségű kalciumbevitel csökkenti a bélpolip kiújulását, mely később rákos elváltozássá válhat. Stephanie Smith-Warner egyetemi adjunktus szerint azoknál az embereknél, akik naponta elfogyasztottak egy pohár tejet, 15%-kal kevesebb volt a daganatos megbetegedés kialakulása, mint azoknál, akik csak hetente fogyasztottak két pohár tejet. A kutatás igazolta, hogy a tejben lévő kalcium volt az elsődleges felelős a megbetegedési kockázat csökkenésében. A kalcium megvédte az elburjánzástól azokat a bélrendszerben található sejteket, melyek túlnövekedése rák kialakulását 
idézhette volna elő. Az amerikai Creighton Egyetem táplálkozástani szakértője, Dr. Joan Lappe és munkacsoportja tanulmányai a tej
D-vitamin tartalmának kiemelkedő hatására hívták fel a figyelmet a rákos megbetegedések kapcsán. Ezernél is több 55 évnél idősebb nőt kértek fel a vizsgálatra, akiket három csoportra osztottak. Az első csoport tagjai 4 éven keresztül kalciumot és D-vitamint, a második csoportba tartozó hölgyek csak kalciumot szedtek, a kontrolcsoport tagjai pedig placebót kaptak. A kutatók szerint az első csoportban 60, míg a másodikban 47%-kal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő a kontrolcsoporthoz képest.

Ez volt az első klinikai vizsgálat, mely igazolja, hogy a D-vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát. A tej kiváló kalcium és
D-vitamin forrás, s összességében napi három pohár tej elfogyasztásával biztosíthatjuk szervezetünknek azt a mennyiséget, mely csökkentheti a rák kialakulásának esélyeit.

Belépés

Látogatók

Oldalainkat 158 vendég és 0 tag böngészi

Rovatszerkesztő:

Szabó Béla

SB

DEOEC ÁOK
orvostanhallgató