Egészségpolitika
Országos népegészségügyi kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról "Megnézheted magad!" címmel. A kampányfilm és weboldal az alábbi címen (iWiW) érhető el: http://iwiw.hu/megnezhetedmagad
Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján – ahol bemutatták a kampány kisfilmjét is – kiemelte: a tárca ebben az évben egyebek közt szembesíteni kívánja az embereket azzal, hogy az életmódjuknak következménye van. Az államtitkár azt mondta: szeretnének legalább félmillió embert elérni az egy hónaposra tervezett kampánnyal, amely szavai szerint nem kerül a tárcának semmibe. Szócska Miklós közölte azt is: az egészségügyi tárca egy átfogó szűrési kampányt is el kíván indítani még 2011-ben. Mint hangsúlyozta, a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Hozzátette: a daganatos betegségek aránya harminc százalékkal csökkenthető lenne, ha odafigyelnének az életmódjukra az emberek.
Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta: azzal a mennyiségű sóval, cukorral és zsírral, amit megeszünk, sejteni lehet, hogy hatvanévesen hogyan fogunk kinézni. Ez a kampány segíthet abban, hogy odafigyeljünk arra, mit és hogyan eszünk – tette hozzá. Mint mondta, a kampányfilm az iWiW -en látható. Arra a kérdésre, hogy miért pont ott, az államtitkár azt válaszolta, hogy a látogatottsági adatok miatt esett a választás erre a közösségi portálra, a sokkal népszerűbb „másik" közösségi média helyett, illetve az előbbi jobban eléri a vidéki lakosságot és azt a korosztályi célcsoportot, amelyikre a kezdeményezők a kampányt hangolták.
A kampány arcai Gönczi Gábor, Gombos Edina és Tóth Gabi lesznek.
Szócska Miklós újságírói kérdésekre válaszolva közölte: intenzíven dolgoznak azon, hogy a rezidenskérdést kezeljék. Úgy fogalmazott, hogy az emberi erőforrás-krízis a magyar egészségügy sorsfordító kérdése illetőleg kijelentette, hogy lesz országos pszichiátriai módszertani központ, a kérdésben kompromisszumra törekednek a szakmával.
Nagy Anna újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a strukturális reformok nem érintik a 65 év felettiek utazási kedvezményeit.
A Népszava információi szerint a kormány nyolc betegellátási térséget alakítana ki az országban a kedden a kormány által elfogadott Semmelweis-terv alapján.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerda délelőtt ismerteti a reformcsomag részleteit. A lap szerint egyebek mellett azt jelentik majd be, hogy ötszintű betegellátási modell jön létre: országos, nagytérségi, megyei, városi és járóbeteg-ellátási szint. Az új betegellátási rendszer semmilyen eddigi közigazgatási rendszerrel nem egyezik.
A Népszava szerint államosítják a 12 budapesti kórházat, és az új rendszerben a főváros kerületei három különböző nagytérségi központhoz tartoznának.
Az Orbán-kormány elfogadta azt is, hogy Szócska Miklós "és csapata" azonnali hatállyal tárgyalásokat kezdjen Tarlós István főpolgármesterrel a 12 fővárosi kórház államosításáról; az átvételnek 6-9 hónapon belül kell lezárulnia.
forrás: MTI / Népszava
Nyilvánosságra hozta honlapján az Állami Foglalkoztatási Szolgálat annak a 17 idősotthonnak a nevét, amelyek illegálisan működnek. Az engedély nélküli intézmények gyakran károkat okoznak a betegeknek, amely az egészségi mellett lehet vagyoni kár is - írja a Magyar Nemzet.
A listán szereplő tizenhét intézmény azonban csak töredéke az engedéllyel nem rendelkező, még fel nem kutatott intézményeknek - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a listán szereplő 17 intézmény ellen jelenleg is folyik az eljárás. Az feketén működő intézmények listája innen tölthető le: LISTA Az engedély nélküli szociális szolgáltatások főként Hajdú-Bihar, Somogy és Pest megyében terjedtek el. A szervezet szerint az ellátottakat a legkiszolgáltatottabb ember közül választják, akiknek jog- és érdekérvényesítő képessége gyenge, fizikai állapotuk rossz. A szolgálat szerint az engedély nélküli intézmények gyakran károkat okoznak a betegeknek, amely lehet anyagi, vagyoni kár is. Ez akár jelentheti az ellátott ingatlanjának a megszerzését is tartási szerződés jogcímén, vagy a szolgáltatás színvonalához képest magas térítési díj beszedését. Az ÁFSZ szerint előfordulhat az élet és a testi épség sérelmével járó károkozás is, amely szélsőséges esetben, a megfelelős gondozás hiánya miatt akár az ellátott halálához is vezethet. http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=full_szocpol_gyermekved_engedelynelkul
A Parlament elé kerülő 2011. évi költségvetés számai alapján több mint 2 milliárd forinttal nő az OMSZ működésére fordítható összeg, mely nem csupán a folyamatos feladatellátás biztonságát teremti meg, hanem végre lehetőséget ad egyes felújítások, fejlesztések elvégzésére is - reagált a tervezetre a szolgálat közleményben.
Mint írják, ugyancsak pozitív elem, hogy a NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága elmúlt hónapokban ismertetett szándékának megfelelően, külön soron mintegy 1,75 milliárd forintot terveznek új mentőjárművek beszerzésére fordítani. Így több mint száz új mentőautó megvásárlására nyílhat lehetőség a költségvetés elfogadása után, már az idei évben.
forrás: weborvos, mentok.blog.huAz egészségügyért felelős miniszter, Réthelyi Miklós indoklás nélkül leváltotta posztjáról Falus Ferenc országos tiszti főorvost, akinek közszolgálati jogviszonya is megszűnik. Az új főorvos a Nyugat-dunántúli Regionális Intézetet vezetője, Paller Judit lesz.
Felmentette posztjáról Falus Ferenc országos tiszti főorvost Réthelyi Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) vezetője. A tárca közleménye szerint a miniszter megszüntette Falus kormánytisztviselői jogviszonyát is. A közlemény nem indokolja a lépést, csak azt írják, a törvény szerint az ilyen intézkedés indoklást nem igényel.
A távozó főorvost háromhavi illetményének megfelelő összeg illeti meg végkielégítésként. Ezen felül további négyhavi illetmény jár neki, mert úgy szüntették meg a közszolgálati jogviszonyát, hogy már kevesebb, mint 5 éve van hátra a nyugdíjkorhatár eléréséig.
Az Országos Tisztiorvosi Hivatalt a jövőben Barnóczy Sándorné Paller Judit regionális tiszti főorvos fogja vezetni, akit Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerdán, sajtótájékoztatón mutat be. Paller 1991-től az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézetének helyettes megyei vezetője volt, 2002. szeptember 1-től tiszti főorvos. 2007-től vezette a Nyugat-dunántúli Regionális Intézetet.
Nem alkalmas a kisgyermekek és az állapotos nők oltására az új influenza elleni oltóanyag az Infektológiai Szakmai Kollégium szerint.
A kollégium szerint a várandós nőket inkább vírusellenes szerekkel kellene kezelni, amelyből azonban a kollégium szerint kevés van - hangzott el az egyik kereskedelmi csatorna hírműsorában. A szakmai szervezet szerint a felnőtteket kell oltani, de a 3-5 éves alatti gyermekeket és a terhes nőket nem. Az Egészségügyi Minisztérium vasárnap azt közölte, a minisztérium nem kapta meg a kollégium erről szóló állásfoglalását. Hozzátették: Falus Ferenc országos tiszti főorvos hétfőre összehívta a pandémiás bizottságot, ahol többi között szó lesz a várandós nők oltásáról is.
/MTI - TV2/
A Jobbik értetlenségének ad hangot, amiért a Fidesz-KDNP elutasította a Btk. módosítása kapcsán tett indítványát az alkotmányügyi bizottságban - áll a párt közleményében.
Miután a kormánypárti beadványtevők a közfeladatok ellátói közül csak a pedagógusokat kívánták fokozott büntetőjogi védelemben részesíteni, a jelenlegi közállapotokra tekintettel a Jobbik frakciója szükségesnek tartotta, hogy a pedagógusok mellett más közfeladatokat ellátó személyek, így az egészségügyi dolgozók, a szociális ágazat, valamint a gyermekvédelmi szolgálatok dolgozói is kiemelt védelemben részesülhessenek. A Jobbik Magyarországért Mozgalom sajnálatosnak tartja, hogy a kormánypártok az általuk meghirdetett nemzeti összefogás politikájának megvalósításában kiemelt szerepet játszó közfeladat-ellátók között különbséget tesznek.
Dr. Gyenes Géza
a Jobbik-frakció egészségügyi szakpolitikusa és a Parlament eü. bizottságának alelnöke