Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

fluvalP_h1n1Az eredeti tervekkel ellentétben végül nem hat hónapos, hanem 1 éves kor felett lesz engedélyezett a H1N1 vakcina beadása - közölték sajtótájékoztató keretén belül az egészségügyi hatóságok. Kihangsúlyozták ugyanakkor azt, hogy a változtatásnak csak az elővigyázatosság az oka, nem pedig valamilyen komoly szakmai aggály. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet megadta az új vírus elleni vakcina forgalomba hozatali engedélyét úgy, hogy az oltás már egyéves kortól beadható. Hároméves korig most fejeződtek be a klinikai vizsgálatok. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az eredeti tervek szerint az engedély a 6 hónapos és 3 éves közötti gyerekekre vonatkozott volna, de végül az alsó határt felemelték. Az indok egyrészt az volt, hogy kevés egy év alatti gyereket tudtak bevonni a tesztelésbe, másrészt pedig voltak szakmai viták az allergiás reakciókról. Ritkán fordultak elő mellékhatások, és azok is enyhék voltak.

Belépés

Látogatók

Oldalainkat 103 vendég és 0 tag böngészi