Aktuális
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal másodlagos vizsgálatot tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hajdúhús kft. -nél. Az eljárás során, nagy mennyiségű antibiotikumot tartalmazó fagyasztott fejhúst találtak az ellenőrök. A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint, a közel 5 tonna Németországból származó áru a megengedett érték tízszeresét tartalmazta penicillinből, ezért a hatóság lefoglalta.
Kardeván Ferenc élelmiszerlánc-felügyeletért felelős és agrárigazgatási államtitkár közölte: a húst Magyarországon semmisítik meg, amennyiben a német cég nem él azzal a lehetőséggel, hogy az árut visszaszállítsa saját telephelyére.
A Légúti Betegek Országos Egyesületének ügyvivője szerint emiatt az elmúlt napokban megnőtt a felső légúti betegek száma. A szálló por nemcsak az asztmásokra veszélyes, hanem a szív-és érrendszeri betegségekben szenvedőkre is. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet igazgató-helyettese az InfoRádióban közölte: Budapesten meghaladta a porkoncentráció mértéke a tájékoztatási szintet. Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsett és Sopronban a fővárosinál is rosszabb a helyzet.
A szennyezett levegőben nagyon sok olyan anyag található, amely a nyálkahártyán okoz gyulladást, és így csökkenti a védekezőképességet. Emiatt a hűvösebb hónapokban gyakoribbak a légúti fertőzések, sőt, nem ritkán súlyos tüdőgyulladás is előfordulhat - mondta a Légúti Betegek Országos Egyesületének ügyvivője.
Mucsi János hozzátette: a légszennyezettség és a megbetegedések összefüggéseit egyértelműen ki lehet mutatni. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy a páciens amúgy is elkapta volna-e a szóban forgó kórt - jegyezte meg. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet igazgató-helyettese szerint a fővárosban meghaladta a porkoncentráció mértéke a tájékoztatási szintet, azaz a 75 mikrogramm per köbmétert, tegnap ez a szint még 50 és 70 között volt.
Páldy Anna elmondta, hogy fővárosi szmogriadó feltétele, hogy háom mérőállomáson két napon keresztül 100 mikrogramm per köbméternél magasabb legyen a porkoncentráció mértéke, ilyenre két éve volt utoljára példa. Úgy véli, Budapesten nem kell majd elrendelni szmogriadót, de több városban bevezethetnek korlátozó intézkedéseket.
A klinikai laborkísérleteken végző Quest Diagnostics szakemberei által helyi idő szerint pénteken közzétett jelentése megerősíti az amerikai egészségügyi hatóságok arról szóló beszámolóját, hogy a vírus egész országszerte visszahúzódóban van, és második csúcspontját októberben érte el.
"A negatív teszteredményekhez viszonyítva még mindig a 14 év alatti gyerekek adják arányaiban - 40 százalékban - a legtöbb pozitív mintát. Összehasonlításképpen: ebben a korcsoportban ez az arány októberben még 80 százalék volt" - derült ki a Quest közleményéből. A magánérdekeltségű vállalat 170 ezer, május és december között vett influenzatesztet elemzett. Ezek alapján sikerült feltérképezni, hogy a járványnak két csúcspontja volt, áprilisban, illetve októberben.
A második csúcsponttól a december 9-ig tartó időszakban 75 százalékkal csökkent a pozitív eredményt hozó vizsgálatok száma. A mostani arányok szinte megegyeznek a második hullám kezdetekor, késő augusztusban mért adatokkal - közölte a kutatócég.
Az amerikai egészségügyi hatóságok héten közölt adatai szerint a piacon 100 millió dózis H1N1-oltóanyag érhető el, vagy már került a rendelőkbe. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a járvány újra erőre kaphat vagy akár mutálódhat, éppen ezért sürgették az embereket, hogy oltassák be magukat.
A 308 milliós Egyesült Államokban eddig 47 millióan kapták el a betegséget, 10 ezren haltak meg és több mint 200 ezren kerültek kórházba.
Forrás: www.jarvany.hu
Újabb fájdalomcsillapítók lesznek vénykötelesek a mai naptól! Nem lehet majd recept nélkül megvenni a hazánkban forgalomban lévő alábbi készítményeket: Fastum gél, Ketospray, Algoflex gél, Keplat tapasz.
Az Európai Gyógyszerügynökség azért döntött így, mert a fent nevezett gyulladásgátló és fájdalomcsillapító készítményekben lévő, úgynevezett ketoprofen hatóanyag sok betegnél napallergiát okozott. Legutóbb három éve lett receptköteles egyszerre több népszerű fájdalomcsillapító, például az Algopyrin.
A ketoprofen nem-szteroid gyulladásgátló (NSAID), melyet kisebb sérülések, íngyulladás, kisízületi gyulladás, hátfájás és vénagyulladás külsőleges kezelésére alkalmaznak. A vizsgálatok szerint a ketoprofen okozta súlyos fényérzékenységi reakció kockázata nagyon alacsony, de a fényvédő krémek, naptejek együttes használata növeli a fényérzékenységi reakciók, beleértve a fényallergia gyakoriságát. A gyógyszerügynökség mindezek figyelembe vételével döntött a ketoprofen tartalmú külsőleges készítmények (krémek, sprayk, kenőcsök) kiadhatóságának átminősítéséről.
A jelentés azért is megdöbbentő, mert október közepéig csupán 22 milliósra becsülték az eddig megferőződöttek számát, november közepéig azonban ez megkétszereződött. A növekedés jelentős része az október eleje óta történt megbetegedéseknek tudható be, amikor a járvány második hulláma tetőzött az Egyesült Államokban. 100 haláleset részletes elemzését követően megállapított a jelentés, hogy az elhunytak négyötöde 20 és 59 év között volt, 45 százalékuk pedig túlsúlyos volt. A H1N1 miatti halálesetek több mint háromnegyede a 18 és 64 év közötti korosztályban fordult elő.
Forrás: www.jarvany.hu