Nagy-Britannia: A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat legfrissebb röplapja azt tanácsolja a diákoknak: „joguk” van a kielégítő szexuális élethez, ami egyébként – rendszeresen űzve – a szív- és érrendszer egészségének is jót tesz.
A felhívás a szexuális felvilágosítást szándékozik modernizálni azáltal, hogy a testi örömök pozitív hatásairól beszél a diákoknak. Az értelmi szerzők szerint ugyanis a szakemberek túl sokáig csak a biztonságos szexre és a szeretetteljes kapcsolatra koncentráltak, míg kihagyták azt az alapvető okot, amiért az emberek szexelnek: az élvezetet.


Ám a vitatható szexuális felvilágosító-kampány, amely  a naponkénti orgazmust szorgalmazza heves vitát robbantott ki Nagy-Britanniában. A szervezők a „napi egy orgazmus távol tartja az orvost” szlogennel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a rendszeres testedzés, egészséges életmód mellett az egészséges, és kielégítő szexuális életre is oda kellene figyelni. 
Mindazonáltal - teljesen jogosan - olyan félelmek is megfogalmazódtak, miszerint ez csak bátorítást ad a korai szexualitáshoz, anélkül, hogy kellő figyelmet fordítanának a megfelelő védekezésre. A családok egyöntetűen léptek fel a kampány ellen, amely szerintük nem csak a korai szexre bátorítja a fiatalokat, de növelné a szexuális úton terjedő megbetegedések előfordulását is. Egyesek egyenesen szánalmasnak nevezték a rendhagyó röplapokat.

* PÁRKAPCSOLAT   |  
* naptár2009.07.16. - 07:08   |  
* szerző : Medizóna

Kommentár

Brit balhé

Érdekes ez a brit kezdeményezés. Érdeklődésem főleg annak szól, hogy a szexről és a szexuális felvilágosításról objektíven nyilatkozik és nem félelemből. A fiatalok még nem félnek a szextől, de szinte nem is kapnak mást útravalóul fogékony éveikben, mint a félelmet és a rendellenes gondolatokat. Még nyomozok a történet és szereplői után. A kommentárok valódi felháborodást mutatnak. A kezdeményezés alapjául szolgáló hír: A The Observer birtokába jutott dokumentum szerint a jelenlegi rendszer káros hatással lehet a gyerekek egészségére és fejlődésére. A statisztika szerint Nagy-Britanniában a legtöbb a tizenéves terhes Nyugat-Európában. A kormánytanácsadók ezért javasolják, hogy a gyerekek korai felvilágosítása az oktatás része legyen, mert így sokkal könnyebben eligazodnak majd a kapcsolatok és a nemiség kérdéseiben – adta hírül a brit lap nyomának. Magyar Hírlap

Ám közben egy másik érdekes cikk is átjött hazánkba, szintén a brittektől: A brit oktatási kormány tervei szerint már ötéves gyerekeknek is kötelező lesz a szexuális oktatás.

Ajándék lónak ne nézd a fogát?

Úgy tűnik, hogy ha vihart kavaróan is, de úttörő kezdeményezések indultak el a szigetországban. Ezeknek van létjogosultsága és lesznek bőven támogatói is. A sürgető problémák sürgető intézkedéseket indukálnak, ami természetesen nem egyezhet a szülők mára rég elavult szexuális felfogásával. Valószínűleg abban reménykednek a kampányok létrehozói is, hogy a fiatalok időben történő informálása megelőzi és hatástalanítja az idősebb korosztályoknál szinte törvényszerűen  bekövetkezett szexuális megrekedést. Nem érdemes ugyanis mindig továbbadni minden hibát, amikor már tudjuk, hogy ezek sikertelenséghez vezetnek. A lelkiélet pátyolása önmagában nem ért semmit a szexualitással járó - tapasztalatlan fiataloknak veszélyes és rejtelmes - következményeinek megelőzésében, sem a gyakran tudatlanságukból fakadó lelki összeomlásaik megelőzésére. Radikális összefogás szükséges a finomkodás helyett, ami a romantikáról szóló meséken túl nem ad semmit, még magát a romantikát sem képes átadni. A realitásra való felkészítés úgy tűnik, a realitásban lejátszódó folyamatok szakembereinek feladata lesz. Így logikus, hogy az orvosok is a hatékony beavatkozásokon dolgoznak. Persze minden változás veszéllyel járhat és szükséges sikeréhez a széleskörű támogatottság is. Ha viszont megbukik egy ilyen régóta szükséges kezdeményezés, még jobban lemaradunk az életképesség versenyében.

Veszélyes tudatlanság, veszélyes tudás dilemma

A szex ugyanis fontosabb, mint eddig képzelték, ha arra gondolunk, hogy hányan és mióta igyekeztek elnyomni, szerncsére sikertelenül. Az emberiségnek szüksége van a saját potenciáljának a megtartására, az abban való fejlődésre, a szexért és a szexen keresztül elérhető bölcsebbé válásra és az élvezetre, ami nélkül gyenge és beteg emberek és közösségek születnek. A pedofília vagy bizonyos betegségekkel és betegességet  okozó életmódokkal járó bizarr gyermeki szex nem keverendő össze az egészséges kiskorúak normális nemi vágyaival. Ezen vágyak tagadása pedig komoly probléma és mindig az is volt a legtöbb civilizált társadalomban. A tagadás helyett a gyerekek segítése és felvilágosítása, egészséges szexuális fejlődésének elősegítése alapvető kötelességünk és gyermekeink személyi joga. Nincs jogunk mást adni, mint amire szükségük van és ehhez az emberiség nem készült fel, mert mindig megtagadta ezt a feladatot. Nem tudják, hogy mire van szükség, amit pedig pontosan kellene tudni, mint a gyermekek etetését, gondozását és tanítását minden más fontos témakörben, melyek sok helyen jól működnek. A matematika nem fontosabb, mint a szex, ha értelmes és boldog embereket szeretnénk felnöveszteni. Nem kenhető a vallásokra ez a mulasztás, sokkal inkább a félelemre, ami a szexualitás hatalmas jelentőségében és erejében van. A gyermekkorától boldoggá váló emberiség nemcsak egészségesebb és pontensebb lehet, hanem önállóbb is. Ez pedig messzire vezet. A népbutítás mindig megtalálta a saját érdekszféráját, minden egyes emberben személyesen. Könnyebb keveset átadni, nagyobb függést kialakítani, ami ellenőrizhetőbb és irányíthatóbb. A családok és tőlük feljebb a nagyobb és tágabb közösségekben ez a hibás elv érvényesült mostanáig. Lelkünk rajta, hogy amikor elengedjük a kezüket, magukkal viszik életüket, ami nem teljesen az övék. Azért mert nem ők irányítják, nem ismerik, nem értik és nem is vágynak rá, hogy értsék. A vágyakat már letörték akkor, amikor kicsíráztak. A szörnyű csiklómetélés, a női körülmetélés afrikai intézménye nálunk a nők agyában megy végbe. A férfiak pedig belenőnek infantilis szexualitásuk elfogadásába. Találkoznak a metéltagyú lányokkal és még impotensebbé válnak tőlük.

Vénséges érettség

Általában 40-50 éves korra érik el azt az érett szexualitást, amihez viszont már nincsen meg az a fiatalos potenciál, ami volt, amit korábban nem sikerült felhasználni.  És mégis mennyivel jobb, mennyien dicsérik és milyen sokan vallják, hogy ekkor már értik és érzik, hogy mit akarnak és meg is szerzik azt. Nem volna jobb hamarabb bölccsé válni, amikor még van potenciál és hamvas bőr? Ennyit kellene öregedni ahhoz, hogy jogunk legyen a biológiailag rég zajló és alakuló szexualitásunkhoz? És mennyivel többre juthatnánk ekkorra?

Vészharang "zeneértőknek"

Ugye ismerős, hogy a fiatalabbak esnek nagyobb arányban áldozatul a nem kívánt terhességeknek, az abortusznak, a betegségeknek és a tiltott és valamiért beteljesületlen vagy elromló szerelemnek. Miközben kapálózunk a szex ellen és annyira féljük, közben szerencsétlenül bírkózunk az élettel, mert egy részét elutasítjuk és csak nagyon nehezen engedjük így közel magunkat az élethez. A brittek szakemberei kongatják a vészharangot. Mit szólunk majd ehhez mi? Én hallom, tetszik és továbbzenélem...

Dr. Tóth Emese