insulinpump_calloutA diabétesz leginkább élettani kezelési módja az inzulinkezelés, ám alapvető különbségek vannak a legkorszerűbb intenzív inzulin-adagolási módok és az élettani inzulin hatás között! Ugyanis míg az egészséges szervezetben a hasnyálmirigyben elválasztódó inzulin a portális vénákon (úgy nevezett „kapuvénákon") másodpercek alatt a májba jut, ott a máj ennek ötven százalékát megköti  és a különböző anyagcsere-folyamataihoz felhasználja. Addig a bőr alá  bejuttatott inzulin először a vénákon keresztül a jobb szívfélbe megy, onnan a kis vérkörön át a bal szívfélbe jut, végül a nagy vérkörön keresztül eloszlik az egész szervezetben  és csak a májartérián át kerül be a májba, persze lényegesen kevesebb mennyiségben. Mindez azt jelenti, hogy a keringésben folyamatosan az élettani szint feletti inzulinmennyiségnek kell lennie ahhoz, hogy a máj elegendő inzulinhoz jusson.

 

Az Inzulin beadása:

 

Insulinpen_ApplicationAz inzulint a bőr alatti zsírszövetbe kell fecskendezni, s erre általában a végtagok (kar, comb) és a hasfal használható. Manapság a kisméretű fecskendők  és nagyon vékony tűk kifejlesztésével az eljárás szinte fájdalommentes. Persze így is vannak olyanok akik a tűket nem képesek elviselni, nos számukra létezik egy levegőpumpás eszköz, amely az inzulint tű alkalmazása nélkül képes a bőr alá fújni. Sajnos ezen eljárás sem teljesen fájdalommentes, így inkább tényleg azoknak ajánlott, akik a tűktől nagyon tartanak. Mindent összevetve az inzulin toll a leggyakrabban használt eszköz. Ez egy töltőtoll méretű kis adagoló, melyben egy patronban található az inzulin, ami egy nagyon vékony tű segítségével a kívánt dózisban juttatható a bőr alá. Az inzulin toll „diszkrét" könnyen, hatékonyan, kényelmesen alkalmazható, főleg olyankor, ha a betegnek útközben, az otthonán kívül, napközben többször is szükség van használatára. Egy másik eszköz kicsiny tartályból folyamatosan adagolja az inzulint a bőr alá szúrt, kis tűn keresztül. Ez az eszköz az inzulinpumpa. Segítségével előre meghatározott időben, vagy szükség esetén (például étkezések előtt) lehetőség van nagyobb adag inzulin befecskendezésére is. A pumpa az, amivel  leginkább meg lehet közelíteni az egészséges szervezet inzulin termelését. Néhány betegnek ez az adagolási mód jobb szabályozást biztosít, míg másokat zavar a viselése ("idegen test" érzése), esetleg előfordulhat például rendszeresen úszóknál a fokozott fertőzésveszély vagy a tű helyénél seb is kialakulhat.

inhail_insulinAhogyan azt az előző cikkemben említettem az inzulint be kell fecskendezni, szájon át jelenleg nem adható, mert a gyomorban lebomlik. Természetesen az újfajta adagolási módok kikísérletezése folyamatos munkát ad kutatók számára. Még tesztelik az inzulin adásának esetleges új formáit, amilyenek például az orrspray, a szájon át szedhető forma, mely nem bomlik le, vagy az inhalációs inzulin. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az inzulint egy speciális eszköz porlasztja, amely így a tüdőbe kerül, és a tüdő-léghólyagocskák felszínéről szívódik fel. Az így belélegzett inzulin felszívódása nagyon gyors, a bőr alá fecskendezett ultragyors inzulin készítményekkel egyezik meg, azonban a hatástartama hosszabb. Ismert, hogy ezzel az adagolással csak az inzulin 10%-a szívódik fel. Az inhalációs inzulin az étkezésekhez adott inzulint válthatja ki, a bázisinzulin bőr alá történő adagolására továbbra is szükség lesz. Néhány készítmény kifejlesztése már a klinikai fázisban van, az USA-ban és az EU-ban a készítmény engedélyezett. Az inzulin-inhaláció hosszú távú hatása a tüdőkre még nem ismert, alkalmazása során időnként a tüdő működésének kisfokú, visszafordítható romlását észlelték.

 


Inzulin adagolási formák:

A manapság leginkább terjedő kezelési forma a szulfanil-urea tablettákkal kombinált inzulinadás a szulfonil-urea késői rezisztens II-es típusú diabéteszben. Alkalmazásánál nappal tablettát este lefekvés előtt pedig vagy közepes hatástartalmú vagy hosszú hatású inzulin kisebb adagjait kapja a beteg. Ha tabletta nélkül reggel Lente vagy Monotard típusú (közepes hatástartamú úgynevezett cinkinzulinok) inzulin adására kerül sor ritkán sikerül megfelelő anyagcsere-állapotot elérni. A II-es típusú cukorbetegek körében elterjedt még a naponta kétszer, reggeli és vacsora előtt adott többnyire gyors és közepes hatástartamú inzulinok keverékével történő kezelés. Előfordulhat a „hajnali jelenség" mely esetén a késő hajnali órákban illetve a kora reggeli időkben megemelkedik a vércukor szintje. Ilyenkor az esti inzulinadagokat szétválasztjuk, mégpedig úgy, hogy vacsora előtt gyors hatású majd lefekvés előtt közepes hatástartamú inzulint adunk be.
A nyolcvanas években, elsősorban Európában elterjedt kezelési forma az I-es típusú diabéteszesek számára az úgynevezett intenzív (napi 4-5) inzulinkezelés. A kezelés lényege, hogy igyekszünk utánozni a szervezet természetes inzulin-elválasztását, még pedig a napjában egyszer (lefekvés előtt) vagy kétszer (reggeli és lefekvés előtt) közepes hatástartamú inzulinok adásával. A főétkezések előtt adott gyors hatású inzulinadagokkal pedig az étkezési inzulinelválasztást imitáljuk. Ez rugalmas életvitelt, szinte szabad étrendet tesz lehetővé, és első számú alternatíva az I-es típusú fiatalkori diabéteszben szenvedőknek

 

Kapcsolódó cikkek: Édes élet - az Inzulinkezelés

Források:

Dr Fövényi József : A cukorbetegségről mindenkinek

Wikipedia.hu\inzulin